KarmaCoaching

ÜDVÖZLÜNK A KARMACOACHING.HU UNIVERZUMÁBAN

Szalay Ancsa coach

Szalay Ancsa vagyok, életvezetési tanácsadó és a KarmaCoaching.hu alapítója.

Honlapunk legfőbb célja, hogy eljuttassuk hozzád azokat az információkat és módszereket, amelyek segítségedre lehetnek a mindennapi kihívásaid megoldásában, céljaid megvalósításában. Nézz szét programjaink között, és töltsd le azokat az ingyenes tartalmakat, amelyek már ma előrébb vihetnek az utadon!

Fontos a mondandód!

Meggyőződésünk, hogy minden ember egyedi, kivételes, különleges. Van egy fontos üzenete a világ számára, amit ha elmond, megvalósít, akkor teljesnek érzi életét. Ezért hoztuk létre önismereti programjainkat, kurzusainkat. A három legfontosabb életterületre fókuszálunk: a hivatás, a párkapcsolat és az emberi kapcsolatok, vagyis a kommunikáció, hiszen a környezetünkhöz általuk kapcsolódunk. Találj rá üzenetedre Te is, fejezd ki önmagad és a világ számára, hogy harmóniába kerülj!

Hiszünk benne, hogy megérdemelsz egy olyan munkát, amelyben kiteljesedhetsz és örömödet leled. Élhetsz olyan kapcsolatban, amelyben felhőtlenül boldog vagy és megértésre találsz. Támogatunk, hogy megvalósítsd álmaidat, elérd, amire vágysz, akivé válni szeretnél, aki legbelül már mélyen vagy.

A KarmaCoaching.hu-nál mi olyan coachok vagyunk, akik segítenek, hogy megváltsd a világot. Boldog, vidám embereket szeretnénk magunk körül, akiknek minden pillanata értékes, örömökben, élményekben gazdag. Akik úgy ébrednek minden reggel, hogy ez lesz életük egyik legszebb napja. Mert ők választják, mire szánnak időt, figyelmet, mivel foglalkoznak, a munkájukat, a kapcsolataik minőségét, a jelenüket és ezáltal a jövőjüket.

Tarts velünk, várunk szeretettel programjainkon!

PROGRAMJAINK